Lézeres vagy más elektrosztatikus elven működő nyomtatókban, faxokban és fénymásolókban a festékanyag tárolására használt festékkazetta. Lézer tonert a lézernyomtatóba használjuk. A lézernyomtatóban speciális, fényérzékeny anyaggal bevont és elektromosan feltöltött henger található. Ezen egy lézersugárral jelölik meg a nem fehér pontokat: ahol a lézer a hengerhez ér, ott a henger semleges lesz vagy ellentétesen lesz töltött a henger többi részéhez képest. Amikor pedig a henger a festékrésszel érintkezik, akkor azokra a részekre tapad festék, melyeket nem ért a lézersugár. A festék ezután átkerül a papírra, majd beleolvad, mikor a papír áthalad egy 200 °C-os hengerpár között.A toner igen finom festékport tartalmaz, amelyet a nyomat előállítása során a készülékek a papír felületére égetéssel rögzítenek.A színes lézernyomatóban lényegében négy közönséges lézernyomtató mechanikája épül egybe, és az egyetlen fényérzékeny hengerükre a világoskék (cián), lila (bíbor), sárga és fekete festékhengerekről egymás után kerülnek fel a színek. A négy színnel való átfestéshez a lézersugárnak négyszer kell végigfutnia a fényérzékeny hengeren.
Cégünk 1998. április 1-jén alakult azzal a céllal, hogy a piaci igényeknek megfelelően a különböző irodatechnikai gépekhez:
- faxfólia,
- nyomtató kazetta,
- pénztárgép kazetta,
- írógép kazetta,
- fénymásolók,
- tintasugaras nyomtatók,
- lézernyomtatók folyamatos használatához szükséges festékkazetták és tintapatronokat biztosítsunk.
Célunk: eredeti, kiváló minőségű újratöltött laser toner és tintapatron értékesítése már meglévő, és leendő partnereink felé.
Megalakulásunk óta kiemelt partnere vagyunk a Pearl Type termékek gyártójának. 2002-től folyik cégüknél saját, COLONEL márkanév alatt utángyártott toner és laser toner forgalmazás. Ezek a termékek egyedi technológiával, modern gyártósoron készülnek és teljeskörű garanciával kerülnek forgalomba.
Termékeink kiváló minőségét és kereskedelmi tevékenységünket 2004. augusztusától ISO 9001 minőségbiztosítási rendszer is tanusítja.
Legkeresettebb márkáink:
HP toner - A HP toner legnagyobb darabszámban értékesített toner. HP inteligens nyomtatási technológia és a HP tonerek szuperfinom por összetétele garantálja a pontos egyenletes minőségű nyomtatást, mind a színes, mind a monocrom nyomtatóknál.
Canon toner - A Canon toner jó minőségű nyomtatási képet biztosít. Nem annyira elterjedt, de széles körben használják a színes és a monocrom tonereket.
Samsung toner - A leg dinamikusabban fejlödő toner tipus. A Samsung toner értékesítési adatai lassan elérik a HP toner értékesítési adatait. A Samsung tonereknek nagyon jó az ár-érték aránya.
További forgalmazott márkáink:
Brother toner
![]() |
|
TN 2000 |
![]() |
|
TN 6300 |
![]() |
|
TN 6600 |
![]() |
|
TN 6600 utántöltött |
Nyomtatható oldalak száma: 2500
5% lefedettség mellett
A toner az alábbi nyomtató típusokba használható:
Brother DCP 7010L, Brother DCP 7020, Brother FAX T2920, Brother HL 2030, Brother HL 2035, Brother HL 2040, Brother HL 2070N, Brother IntelliFax 2820, Brother MFC 7220, Brother MFC 7225N, Brother MFC 7420, Brother MFC 7820, Brother DCP 7010
Toner ár: 14.640.-Ft +áfa
Nyomtatható oldalak száma: 3000
5% lefedettség mellett
A toner az alábbi nyomtató tipusokba használható:
Brother HL1030, Brother HL1230, Brother HL1240, Brother HL1250, Brother HL1270N, Brother HL1430, Brother HL1440, Brother HL1450, Brother HL1470, Brother HLP2500, Brother MFC9750, Brother MFC9760, Brother MFC9850, Brother MFC9860, Brother MFC9870, Brother MFC9880, Brother FAX8360P
Nyomtatható oldalak száma: 6000

Ár: 6.491.-Ft +áfa
Minolta toner
![]() |
|
Page Pro 1300 |
![]() |
|
Page Pro 1400 |
![]() |
|
Page Pro 1300 utántöltött |
![]() |
|
Page Pro 6 utántöltött |
Nyomtatható oldalak száma: 3000
5% lefedettség mellett
A toner az alábbi nyomtató típusokba használható:
PP1300W, PP1350W, PP1390MF, PP1300E, PP1380MF
Toner ár: 22.960.-Ft +áfa
Nyomtatható oldalak száma: 2000
5% lefedettség mellett
A toner az alábbi nyomtató típusokba használható:
PP1400W
Ár: 20.560.-Ft +áfa
Nyomtatható oldalak száma: 3000
5% lefedettség mellett
A toner az alábbi nyomtató típusokba használható:
PP1300W, PP1350W, PP1390MF, PP1300E, PP1380MF
Ár: 8.700.-Ft +áfa
Nyomtatható oldalak száma: 3000
5% lefedettség mellett
A toner az alábbi nyomtató típusokba használható:
PP6, PP6L
Ár: 4.283.-Ft +áfa
Oki toner
![]() |
|
10i, 12, 14e Type 5 |
![]() |
|
C 3200 |
![]() |
|
6w,8w Type 6 |
![]() |
|
18, 20N, 24 Type 7 |
Kapacitás 2500 lap
Kompatibilitás:
Oki OkiPage 10e, Oki OkiPage 10ex, Oki OkiPage 10i, Oki OkiPage 10in, Oki OkiPage 12i, Oki OkiPage 12in, Oki OkiPage 14e, BOSCH FAX 382, BOSCH FAX 5700, DETEWE VARIX FAX 2650, KONICA FAX 9830, KONICA FAX 9840, KONICA FAX 9845, KONICA FAX 9850
Toner ár: 11.520.-Ft +áfa
Kapacitás 3000 lap
Ár: 12.400.-Ft +áfa
Kapacitás 1500 lap
Kompatibilitás:
OKIPAGE 6w, OKIPAGE 8w, OKIPAGE 8p, OKIPAGE 8p+,
OKIPAGE 8im, Okifax 4500, Okifax 4550, Okifax 4580,
OKIOFFICE 84, OKIOFFICE 86, OKIOFFICE 87
Ár: 7.360.-Ft +áfa
Kapacitás 6000 oldal
Kompatibilitás:
OKIPage 20, OKIPage 20 Plus, OKIPage 20n,
OKIPage 20n Plus, OKIPage 24dx, OKIPage 24dx/n
Ár: 15.840.-Ft +áfa
Epson toner
|
EPL 6200 |
|
EPL 6200L |
|
EPL 5700 |
![]() |
|
EPL 5700 utántöltött |
Nyomtatható oldalak száma: 6000
5% lefedettség mellett
A toner az alábbi nyomtató típusokba használható:
EPL 6200
Toner ár: 29.760.-Ft +áfa
Nyomtatható oldalak száma: 3000
5% lefedettség mellett
A toner az alábbi nyomtató típusokba használható:
EPL 6200, EPL 6200L
Ár: 21.680.-Ft +áfa
Nyomtatható oldalak száma: 6000
5% lefedettség mellett
A toner az alábbi nyomtató típusokba használható:
Epson EPL 5700, Epson EPL 5800
Ár: 32.160.-Ft +áfa
Nyomtatható oldalak száma: 6000
5% lefedettség mellett
A toner az alábbi nyomtató típusokba használható:
Epson EPL 5700, Epson EPL 5800
Ár: 7.008.-Ft +áfa
Kyocera toner
![]() |
|
TK-17 |
![]() |
|
TK-18 |
![]() |
|
TK-20 |
![]() |
|
TK-20 utántöltött |
Nyomtatható oldalak száma: 6000
5% lefedettség mellett
A toner az alábbi nyomtató típusokba használható:
FS1000, FS1010, FS1050
Toner ár: 19.360.-Ft +áfa
Nyomtatható oldalak száma: 7200
5% lefedettség mellett
A toner az alábbi nyomtató típusokba használható:
FS1020, FS1118MFP
Ár: 22.000.-Ft +áfa
Nyomtatható oldalak száma: 20000
5% lefedettség mellett
A toner az alábbi nyomtató típusokba használható:
FS1700, FS1750, FS3700, FS3750,
FS6700, FS6900
Ár: 22.320.-Ft +áfa
Nyomtatható oldalak száma: 20000
5% lefedettség mellett
A toner az alábbi nyomtató típusokba használható:
FS1700, FS1750, FS3700, FS3750,
FS6700, FS6900
Sharp toner
![]() |
|
Z-20TD1 utántöltött |
![]() |
|
Z-30DC1 utántöltött |
![]() |
|
Z-50DC1 utántöltött |
Nyomtatható oldalak száma:
5% lefedettség mellett
A toner az alábbi nyomtató típusokba használható:
Z20, Z21, Z23, Z25
Nyomtatható oldalak száma:
5% lefedettség mellett
A toner az alábbi nyomtató típusokba használható:
Z30
Nyomtatható oldalak száma:
5% lefedettség mellett
A toner az alábbi nyomtató típusokba használható:
Z50, Z52
|
|
Mára 2 vidéki képviseletünkön, Budapesten pedig 4 üzletünkben és Központi Irodánkból történik a partnerek kiszolgálása.
|
Központi irodánk: |
|
|
1032 Budapest Vályog u. 8 |
|
|
Budapesti üzleteink: |
|
|
1036. Budapest Lajos u. 42. |
1066. Budapest Ó u. 17. |
|
1126. Budapest Böszörményi út 5/a. |
1133 Budapest Gogol u. 23. |
|
Vidéki képviseleteink |
|
| 5900. Orosháza Széchenyi tér 3. 06-68-473-248 oroshaza@tonerszalon.hu Nyitva tartás: H-Cs: 8.00-17.00 P: 8.00-16.00 |
7400. Kaposvár Petőfi út 11. 06-82-512-200 favoff@externet.hu Nyitva tartás: H-Cs: 8.00-16.00 P: 8.00-15.00 |